A szezon indulása után a csapat kialakítása során látszott, hogy nem minden légiós tudott úgy beilleszkedni a csapat életébe, játékrendszerébe, hogy maximálisan kamatoztatni tudja korábbi tudását, ami alapján a szakmai stáb kiválasztotta Őket. Sajnos Aulani Sinclair nem érezte jól magát Nálunk. Nem a közvetlen körülmények, hanem a családjától való nagy távolság és az európai és az amerikai viszonyok különbsége nehézségeket okozott, ezért kérte a szerződése felbontását, úgy tűnik, nem is kosárlabdázik tovább. Tijana Ajdukovic moszkvai ajánlata, olyan lehetőségeket nyitott ki a csapat előtt, amire nem lehetett nemet mondani, annak ellenére sem, hogy Ő volt az a légiós, akinek a teljesítménye az előzetes elvárásokhoz közeli volt. Janka Mincikovában egy roppant tehetséges játékost sikerült igazolnunk, azonban kiderült, hogy Nálunk nem tudja tudását megfelelően a csapat javára felhasználni. Sajnos e légiós problémák meglátszottak a szezon eleji teljesítményünkön is. Amellett, hogy szép győztes meccseink is voltak, mind a Közép-európai Liga, mind az EK szereplés ennek esett áldozatul.

A légiósok távozásával teljesen új lehetőség nyílt a csapat előtt. A szezon hátralévő részére sikerült több rutinos játékost igazolnunk, akiknél a korábbi problémák nem jelentkeztek. Lucila Pascua, Daph Kennedy, Amber Holt és Szentendrei Áron érkezése olyan minőségi váltást eredményezett a csapat szakmai lehetőségeiben, ami a szezon végét illetően szép reményekre adott okot. Ezért volt rendkívüli fájó pont a fehérvári kupadöntő. A csapat az utolsó percekig kézben tartotta a Peac elleni meccset, de aztán magunkat verettük meg. Ezzel a meccsel együtt elvesztettünk egy nagyszerű kosárlabda hétvégét is, amit mindenképpen sikerként élhettünk volna át. Azonban ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szezon végére még egységesebb és harcosabb alakulattal küzdjünk meg a bajnoki play off győzelmekért és álomszerű bajnoki címmel ünnepelhessünk. Roberto Hernández jól mondta a rájátszás során, hogy a csapatunk a kupadöntő után végig felfelé ívelő pályán volt. A 424 megállíthatatlanul ment végig a kijelölt pálya végállomásáig. A szezon során minden hazai nagy riválisunktól kikaptunk, volt, akitől nem is egyszer, de a döntő pillanatokban sikerült magunk felé fordítani a mérleg nyelvét. Nagyon nehéz ágon kellett végig mennünk a végső siker felé. A Győr, a listavezető DVTK, és a pécsi rivális Peac elleni meccsek mindegyike teljes erőfeszítést és koncentrációt igényelt.

A bajnoki döntőbe jutás sikeres szezont jelentett csapatunknak, de a Peac elleni döntő és a győztesnek járó bajnoki cím nem szólhatott csak a szűken vett kosárlabdáról. Sajnos. Pedig elmondhatjuk, hogy ilyen sikeres hazai szezon a kiemelkedően magas eredményekkel rendelkező pécsi női kosárlabdázás történetében sem volt eddig, hiszen bajnoki és kupa győzelem mellett az ezüstérem is Pécsre került.

Ennek a siker történetnek egyik átfogó alakja Iványi Dalma volt. Neki kell először megköszönnünk, amit a csapatunkért, a pécsi női kosárlabdáért tett. Az, hogy a két évtizede hűségesen pécsi csapatokban játszó legendás irányítónk 10. (hazai női kosárbajnokságban csúcsot jelentő) bajnoki címmel ünnepelhette pályafutásának befejezését, sok mindenben kárpótolta azokat a viszontagságokat, amiket el kellett viselnie egy sportolónak, még ha azok az Ő esetében a sportpályán kívülről is érkeztek.

Szerencsére nagyon sok ember támogatását éreztük a csapat mögött. Természetesen Dalmán kívül köszönjük a CSAPATnak, a csapat játékosainak, edzőknek, stábtagoknak, szurkolóknak, a komlói polgármesternek, támogatóknak, pécsi komlói sportbarátoknak, a kosárlabda szövetségnek, mindenkinek, aki a végsőkig kiállt a csapatunk mellett.

Az egyik legfontosabb kérdés, Iványi Dalma szerepe, pótlása. Mindenki tudja, hogy Iványi Dalmát nem lehet pótolni. Iványi Dalma klasszisa utolérhetetlen, nagy öröm számunkra, hogy továbbra is a csapatunkat fogja edzőként, sportvezetőként segíteni. A posztjára igazolunk majd játékost természetesen, a következő szezon egyik nagy kihívása lesz ezt a feladatot megoldani.

A bajnoki cím a csapatnál folyó szakmai munka évről évre vonzóbbá teszi a PINKK-et, Dalma, mint játékos és Erős Fruzsi kivételével mindenki nyitott a maradásra. Szóban elkötelezte magát csapatunknál következő szezonra Sarok Nikolett, Ruják Nóra és Katona Szidónia hármas, de a többiekkel (Őri Györgyi, Kováts Nóra, Adamecz Lilla és Győri Dóri) valamint több tehetséges magyar fiatal játékossal is tárgyalásban állunk. Ez utóbbi azért fontos, mert a magyar bajnokságban megmarad az egy fiatal játékossal kezdés szabálya. Azt is biztosan kijelenthetjük, hogy korábbi légiósunk is fogja a csapatunkat tovább erősíteni.

Az edzőkkel a tárgyalások folynak, egyikük sem zárkózik el a folytatástól. Roberto Hernández, Szentendrei Áron, Iványi Dalma hármas munkájában gondolkodunk.

Nagyon nehéz új forrásokat bevonni hiába lett bajnok a csapatunk. A szezon gazdasági értelemben június 30-al zárul. A következő szezon kilátásait tekintve kijelenthető, hogy ismét érmekért harcolunk majd és nemzetközi porondon is vállaljuk a szereplést.

Az Euroliga egy nagyon vonzó lehetőség Nekünk, de tudomásul kell vennünk, hogy nincs realitása még. Az EL költségigénye a csoportsorsolásoktól nagyban függ, ez előre kiszámíthatatlan. Ráadásul a fonáksága ennek a számításnak, hogy így gondolkodva még mindig csak a költségekre koncentrálunk és nem az eredményekre. A nagy csapatok költségvetésében a sorsolás szeszélye nem okoz olyan nagy problémát. A mi támogatóinktól érkező biztos forrást nem látunk ezekre a többletköltségekre. A felértékelődő Európa Kupa szereplést mindenképpen vállaljuk és reméljük, hogy az előző évben elért eredményeinket jóval túlszárnyaljuk és a közönségünk is ráérez ennek a sorozatnak a sportértékére.

Itt azt azért elmondhatjuk, hogy a csapatunk ki tudott törni az előző szezon előtt érzékelhető pécsi gazdasági blokádból, amit a városi politika által támogatott közeg eredményezett. A honlapunkon látható, hogy egyre több olyan támogatónk lett, akik bíznak abban, hogy a csapatnál olyan munka folyik, ami biztos szakmai jövőt jelent. Ennek eredményeként sikerült idén a magyar bajnokság legjobb csapatává lennünk. Meg kell említenünk, hogy a csapat körül dolgozó menedzserek és az Őket segítő szurkolók mind önkéntes munkában térítés nélkül végzik el azokat a dolgokat, amelyek feltétlenül szükségesek. Ez jelentős segítség!

Ezen kívül még meg kell említenünk, hogy a meccseinken fizető nézők jelentősen hozzájárultak a költségeinkhez. Komlóra sokkal nagyobb kihívás a szurkolóinkat elcsábítani és a szurkolóknak is nagyobb teher a hetenkénti autós kirándulás. A szezon vége felé érzékelhető volt, hogy egyre több néző látogatott ki, valamint kijelenthető, hogy a meccseken folyamatosan kellő támogatás érkezett a nézőtérről is, és itt nemcsak a buzdításra gondolok. A komlói szurkolóink száma is egyre növekedett és például a fiatal sportolók közt a meccs végi fotózásokon is mérhető volt a csapat népszerűségének növekedése. Külön öröm, hogy a komlói polgármester is rendszeresen végigszurkolta meccseinket, ezzel is támogatta csapatunkat.

Végül beszélnünk kell olyan dolgokról is, ami időnként heves vitát gerjeszt a pécsi kosárszeretők körében. Az egyik kérdés, hogy van-e realitása sajtóban boncolgatott egyesülés kérdésének. Szerintem egyelőre nincs reális alapja ennek, mivel mindkét csapatnak elköteleződései vannak az edzőkkel, játékosokkal és támogatókkal. Ha egyáltalán az egyesülés kérdése komolyan felmerül, attól az időtől számítva egy vagy két évnek el kell telnie, hogy közös csapat épülhessen. Talán lehetne más út is, mert Pécsett olyan kiváló utánpótlásképzés van a PVSK és az Akadémai keretei közt, hogy a játékos tömeg nem teszi lehetetlenné azt, hogy két első osztályú csapata legyen a városnak. A tehetségek fejlődése szempontjából szakmailag megkérdőjelezhetetlen, hogy Vasas mintájára, utánpótlásra épülő, légiósok nélkül szereplő csapat a legoptimálisabb. Erre a szerepre a Peac-Pécs induláskor kinyilatkozott céljai teljesen megfelelőek, főleg az Akadémiával és az Egyetemmel való szoros kapcsolata miatt is. A Baranya megyei kosárélet alapján komlói létjogosultsága is erősödött egy ottani NB1 B-s csapat szereplésének. A PINKK Pécsi 424 pedig lehetne a régió élcsapata.

A meccs helyszínt tekintve a következő szezonunkat is Komlóra tervezzük. Jobban szeretnénk Pécsett játszani és a szurkolóinkat is könnyebben tudnánk kiszolgálni, de figyelembe kell venni a realitásokat, hogy a pécsi városvezetés kirekesztő politikája miatt, ez nem lehetséges. Miért kopogtassunk ott, ahol durván elutasítanak minket? Itt jegyezném meg, hogy a bajnoki ünneplés során is feltűnő volt, hogy a pécsi városvezetés és a régi csapat korábbi edzője nem emelkedett felül a fennálló helyzeten és nem tudott egyetlen kis gesztussal sem elköszönni a döntő ötödik meccsén a játéktól elbúcsúzó, a magyar női kosárlabdázás kiemelkedő alakjától, a 10. bajnoki címét ünneplő Iványi Dalmától. Különösen érdekes ez akkor, ha figyelembe vesszük a folyamatosan fenntartott komlói-bajai-ki pécsi ki nem pécsi kérdéskört. Ugyanis azok, akik a csapatunkat kirekesztésre ítélték, a korábbi csapat minden problémáját igyekeztek ránk hárítani. Pedig csak minimális átfedés van a csapatunk és Pécs 2010 között a tulajdonosi kör és a menedzsment tekintetében. Ezzel szemben a másik oldalon, mind a tulajdonosként, elnökként szinte 100 százalékban összeállt az a kör, aki a messinai Final Four után gazdasági lejtmenetbe kapcsolta a Mizo PVSK csapatát. Ugyanez a kör nem számolt el a felhalmozott adóssággal, amikor a magánbefektetők segítségével a Mizo PVSK életében még további sikeres szezonok következtek. A PINKK-nél a menedzsmentben és a szakmai stábban Roberto Hernández kivételével mindenki pécsi. Furcsa, hogy mások ezt, az épp aktuális anyagi érdekeik szerint szeretnék megkérdőjelezni.

Mi kell ahhoz, hogy Pécsen nyerjünk? Mit csináljunk másképp? Számtalan kérdés merült fel, melyekre válaszokat kerestünk. Bármit megadtunk volna, ha tudjuk közelebb visz a célunkhoz. Éppen ezért nem akartuk, hogy a szurkolótábor magja a csarnok sarkába szoruljon. Mást akartunk. Győzni akartunk. Mégis hiába próbálkoztunk, a mérkőzés előtt sarokba szorítottak minket. Régi és új ismerősök köszöntötték egymást a lelátón és álltak össze egy nagy rózsaszín tömbbé. A bemelegítés alatt a pécsi pálya közepén felragyogott egy aranycsillag és szinte az egész Lauber halkan sisteregni kezdett..

Pécsi csapat még sosem volt ennyire idegenben otthon.
Pécsi csapat még sosem volt ennyire otthon idegenben.

A feldobás után a labda Dalmához kerül és másodpercek múlva egy assziszt után már a PEAC gyűrűjében a labda. Egy szép védekezés után Kennedy egy-egyezik és már 0-4. Felállva tombol az északi lelátó. A vendégszektor kitört a sarokból. Ki emlékszik már rá, hogy nem mindig a „B” közép alakítja a csarnok hangulatát? A PINKK tábornak ezen az estén legalább öt magja hallatszik. Tovább nem számolgatunk, mert a döntő zajlik a pályán. Egyenlít és araszol a PEAC előre Reid vezérletével. Minden labdáért meg kell küzdeni. A faulthatár alig érezhető és olykor hiányzik is. Időt kérünk. Még két büntető hazai oldalon és mínusz héttel hozzuk az első negyedet.

Magunkhoz képest nem kezdtünk rosszul. Most sem pihenhetünk. Nincs több egyenlítési lehetőség, nincs több meccs. Ezt a bajnokságot most kell megnyerni. Fogy az erő mindkét oldalon és a korábbi biztos figurák rendre kimaradnak. Holt és Kennedy vezérletével zárkózunk fel két pontra, amikor először megfagy az eredmény. Faultok itt, faultok ott. Ziccer itt, ziccer ott. Kosár nincs, se itt, se ott. Néha a legegyszerűbb megoldás visz előre. Pascua lép be a palánk alá és óriási labdával egyenlít. Őrület a köbön. Meccsben vagyunk. Ruják könnyed tempójával pedig újra vezetünk. Zúg a HAJRÁ PINKK a Lauberben. Úgy, ahogy még eddig soha. Louella 2+1-es akciójával már ablakot repesztünk. A félidőre büntetőkkel válaszol a PEAC, de így is orrhosszal előrébb tartunk.

Akut folyadékhiány. Mindenki fáradt. A szurkolók most igazán átérzik, hogy mit jelent a sorozatterhelés. Mégis erőt és hitet kell adni a lányoknak. Együtt sikerülhet, együtt sikerülnie kell. Végigtekintünk a pinkbe borult lelátórészen és mindenkin látszik az elszántság. Ha rajtunk múlik, befújjuk a labdát a gyűrűbe...

Kennedy szép kosarával folytatjuk a pontgyártást, amelyre Nagy-Bujdosó lélekölő triplával válaszol. Nem szeretjük az ilyeneket. Elég volt ennyi, nem kérünk többet. Tomlinson újra ziccerben hibázik és a visszatámadásból könnyű kosarat kapunk. Minimális előnyben a PEAC és a mérleg az egyenlő környékén billeg. Minden kosárnak lelke van. Dalma triplája pedig szívből érkezik és csont nélkül zuhan a PEAC kosarába. Egy kosár, ami sokkal többet ér három pontnál. Nagy-Bujdosó kontrázik azonnal, de még vezetünk. Igazán földöntúli paradox helyzet áll elő. Izzik a csarnok, az eredményjelző pedig újra megfagy. Öt hosszú játékpercen át nem születik pont. Öt hosszú perc, ami alatt a közönség éveket öregszik. Több száz mérkőzéssel a lábunkban és a torkunkban tudjuk, hogy ez a holtpont lehet a mérkőzés kulcsa. De vajon meg tudjuk-e fogni az aranykapu kulcsát? Már csak alig több mint egy perc van hátra a negyedből, amikor Kennedy elvállal egy hármast, a labda azonban épphogy gyűrűt fog és lecsorog… Daphne azonban berobban a saját labdáért és úgy szedi össze a labdát, hogy az már a földről jön vissza a kulccsal együtt. Egy laza ziccer dobás és mi törjük meg a jeget. Megszereztük a kulcsot.

Tíz perc, hogy idén először és utoljára legyőzzük a PEAC-ot Pécsen. Az utolsó szünetben már pokoli hangulat uralkodik a lelátón. S mint tudjuk a pokol színe pink, ha tejüvegen át nézzük. Meddig fokozható a hangerő? Kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását, már uraljuk a pályát. Iványi Dalma második triplája atomvillanásként ég a vendéglátók retinájába, a fülsiketítő hanghatásról pedig az ezerfejű gondoskodik. Hét mesebeli pontra távolodunk és még hét perc van vissza. Nagy távolság, nagy idő. Reid pedig viszi a hátán a PEAC csapatát. Szinte egyedül küzd az elemek ellen, s ezt a felzárkózási kísérletet Amber Holt triplája zúzza porrá. Az idő nekünk dolgozik. Az óra velünk van. Erre az estére hozzánk öltözött. Fekete alapon piros színnel számlál. Gondos tanár módjára tanítjuk, hogyan kell járni. Eközben Amber újra beköszön és a csata eldőlni látszik. Időkérés a hazai oldalon. Koncentráció a másikon. Dobjuk el az összes ajándéktálcát, adtunk már elég sikerélményt másoknak.
Kennedy egészpályás szólója nyolc pontra nyújtja a távolságot. Még három perc. Közel a siker, de az első meccsen is innen buktunk el. Hiába érezzük, hogy meglesz, nem hihetjük el. Peregnek a másodpercek és kosárcsend honol. A csendéletet csak a zajos PINKK tábor töri meg, minden kivédekezett támadásnál egyre hangosabban. Kennedy két büntetőjével elérjük a bűvös tíz pontot, amit 85 másodpercig kell őriznünk. A hangulattal óriási nyomást helyez a PEAC vállára a PINKK sereg és talán az utolsó utáni esélyt véti el Fűrész Dia egy lépéshibával. Az utolsó perc már az ünneplésé. Dalma és Holt büntetői jelentik az utolsó pontokat. Az utolsó mozzanat pedig egy láb közötti labdaátvétel, amellyel Dali búcsúzik a pécsi pályától.

A pécsi pályától, melyen oly sok szép pillanatot köszönhettünk neki. A pécsi pályától, melyet az ő búcsújára rózsák lepnek el. A pécsi pályától, melynek igazi aranycsillaga lett.

A PINKK Pécsi 424 a honi kosárlabda sport történetében az első aranyérmét szerezte. A krónikások feljegyzéseit olvasgatva pedig csak egy dolog motoszkál bennem:

Már egy hónapja csak az aranyra gondolok, mindíg meg-megállva...

Mindig különös hangulata van egy bajnoki döntő negyedik mérkőzésének. Ilyenkor ugyanis már a helyszínre hozzák az érmeket, mert akár bajnokavatás is lehet. A felkészülés nem volt problémamentes, mert csapatunk figyelmeztetést kapott a szövetségtől. Sok dolog bántotta az igazságérzetünket, de megérett a pillanat arra, hogy kizárjuk magunkból a játékvezetők folyamatos értékelését.

A feldobásra már vibrált a levegő a komlói csarnokban, azonban a telt házra néhány percet még várni kellett. Lacinak nem sikerült a kisebb bravúr, hogy a feldobásnál ott legyen velünk. A nagy bravúr és álom azonban teljesült, mert Laci odaért a pálya szélére és ha már ott volt, hát beleadott apait-anyait. Jelenlétével és hangjával teljessé vált a PINKK tábor. Egyszerűen ezen a meccsen nem veszthetünk. Nem engedhetjük, hogy hazai pályán vérezzünk el.

Idegesen kezdünk. Idegesen kezdenek. Kísérletezünk. Kísérleteznek. Az első öt percben ezúttal nem húz el egyik csapat sem. Az állás döntetlen. 0-0. Iványi Dalma töri meg a jeget és végre pontok is esnek. Nagyobb öröm, hogy ezek PINKK pontok. Zsinórban hat pont, tombol a lelátó. Nem lennék most vendégjátékos a pályán. Időkérést követően összeszedi magát a PEAC és fordít. Nem ígérte senki, hogy könnyű lesz. Kínosan ügyelünk, hogy egy ítéletet se kommentáljunk. Kennedy negyedzáró triplája pedig újra hat pontos előnyt eredményez.

Meleg lesz. Meleg van. Tombolunk? Tombolunk! Folytatjuk a harcot az egyenlítésért. A PEAC láthatóan szenved a pályán, csapatunk pedig lélekromboló nehéztüzérséggel támad. Potyognak a PINKK triplák, melyek hangulatbombaként robbannak a csarnokban, a nyomasztó légkör pedig padlón tartja a vendégeket. Mennyit hozhat a konyhára egy lelkes és hangos szurkolótábor? Olykor nagyon is sokat. Mire elhangzik a félidőt záró sípszó már tizenhat ponttal vezetünk.

Megnyertük? Megnyerjük. Szabad-e elhinni a félidőben, hogy már megvan a siker? Sohasem. A labda kerek és pattog. Egy ellentétes félidő és vége mindennek. A játék képe azonban nem változik. Nagyon kevés a pont a mérkőzésen és szinte minden kosár aranyat ér. Dalma azonban egy akció után rosszul érkezik a földre és megsérül. Nem lehet így vége! A csapat nem törik meg és Dalma még a negyed végén visszatér a pályára. Közte húsz és a PEAC összes pontja szintén húsz. A körülményekhez képest belehúsztunk. Ugye már nem lehet baj az utolsó tíz percre?

PINKK. PEAC. Öröm. Üröm. Néhány perc alatt az utolsó utáni felzárkózási rohamot is visszaverjük. 23 pontra távolodunk el, s ezzel eldől a mérkőzés. A rend kedvéért nem ússzuk meg technikai fault nélkül, de ezen az estén már tudatosan nem reklamáltunk. Semmiért. Legyen úgy, ahogy a játékvezetők érzik. A végjáték a cserejátékosoké és gondolatban már mindenki a Lauberben jár. A vége 52-38, de ez már csak a statisztikusoknak fontos.

Megyünk Pécsre. Egyszer győznünk kell ott is! Most az egyszer, még utoljára megpróbálhatjuk. Dalma a Lauberben játszhatja pályafutása utolsó mérkőzését. A csarnokban, amelyhez megannyi szép emlék és eredmény köti. Mi pedig garantáltan emlékezetessé tesszük az utolsó meccset...

Folyt. köv.

Három nap pihenés után még három mérkőzés, merült fel bennünk a kérdés. Mégis - bár szeretjük ezt a sportágat -, inkább rövid úton kívántuk az aranyat. Roberto Hernández képesnek érezte a csapatot arra, hogy még kétszer megverje a PEAC-ot, s a második meccs játékképe adott is erre alapot. Felvettük a PINKK kalapot, szalagot és kesztyűt, beléptünk hát a Lauberbe, s elfoglaltuk helyünk.

Bizakodásunk a feldobást követően hamar szertefoszlott, pedig ezúttal Lucila Pascua tartotta a frontot. Dohogott a Lauber északi része, mert az első negyed végére, nagyon távolra került a győzelem reménye. Kapaszkodni kezdenénk, kéne egy nagy fordulat, a PEAC azonban meghiúsítja minden próbálkozásunkat. A félidőre látótávolságba kerültünk, ez az este azonban más, mint amit előre terveztünk.

Még nincs baj, robbantunk majd a harmadik negyedben, a gyújtózsinórt azonban hiába keressük a parketten. Tartja a távolságot a hazai gárda, mégsem lankad a PINKK buzdítása. Folyamatosan kutatjuk a mérkőzés fonalát, de Pascua mellett nincs segítség, ki húzná a vendégek vonatát. Lepereg az óra, vesztettünk tíz percet, elég lesz-e egy negyed, hogy megnyerjük a meccset?

Izzik még a kazán alatt a szén, fújjuk rá az oxigént. Fellobban a láng, de túl nagy a távolság. Kapaszkodik a Bivaly a lejtős pályán, de közbeszól a síp, eddig és ne tovább. Technikai problémák hátráltatnak minket, mégis négy pontra közelítjük meg a PEAC-Pécset. Látszik már az alagút végén a győzelem fénye, a holtponton mégis a PEAC felé billen a mérleg nyelve. Bónuszként még egy technikai hibát kapunk, a 11 pontos vereség miatt letesszük kalapunk.

A csarnokon kívül és a lelkekben belül egyaránt esett az eső. Vajon egy ilyen mérkőzés után eldől, hogy melyik csapat lesz az első?

Folyt. köv.

A második összecsapás, amelyet lélekben kissé remegve, de elszántan vártunk. Ki ne izgulna a női bajnokság államvizsgáján? A zsűri asztal közepén az ellenőr mindent figyelt. A tételt már ismertük. A leckét többszörösen is megtanultuk. Ideje volt, hogy egyszer végre jól elő is tudjuk adni, amit megtanultunk az elmúlt időszakban.

Bevezetés. A mérkőzést jól kell kezdeni. Fontos, hogy az első perctől kezdve magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, melynek fontos eleme a pontszerzés. Az első kosarat, pontokat Nekünk kell megszerezni. A jó kezdés hatására a tomboló közönség még nagyobb nyomás alá helyezi az ellenfelet.

Tárgyalás. A PEAC erős csapat. Nem adja meg magát egykönnyen. Néhány perc alatt kibújnak a szorításból és felveszik a küzdelem fonalát. De minden másodperc, amit a hangulat csillapításával és a mérkőzés kiegyenlítésével töltenek, nekünk dolgozik. Küzdeni kell, minden labdáért, pontért. A középszakaszban és a rájátszásban azért dolgoztunk, hogy legyen erőnk minden pillanatban védekezni és támadni. Ennek egyik kulcspontja, hogy nagyarányú vezetés és túlpörgés esetén saját magunk törtük meg a mérkőzéseken a játék lendületét. A szükséges mérkőzések csökkentésével pedig minden megspórolt játékperc kamatostul halmozódik az izmokban.

A vendégek szintén erre törekedtek, azonban ők nem tudtak elég időt nyerni a rájátszásban. A félidőre fáradni látszott a PEAC, nyolc nap alatt a negyedik éles mérkőzésüket játszották. Két 1 pontos siker és egy hosszabbításos diadal volt már a lábakban plusz egy számukra is nehéz első félidő. Nyolc ponttal vezettünk a félidőben, de nem hihettük el, hogy ez már megvan. Túl sokszor égettük már meg magunkat. Nem dőlhettünk hátra. Ez mégis csak a bajnoki döntő.

Aztán rátettünk még egy lapáttal a tűzre. A friss gőz pedig hatalmas lendülettel hajtotta előre a 424-est, amely kíméletlenül robogott át a PEAC-Pécs csapatán és törte át a nyeretlenség falát. Végérvényesen bejelentkeztünk a bajnoki aranyért. Fantasztikus hangulatban végül 72-54 arányban győztünk és egyenlítettük ki a párharc állását.

Befejezés. A leckét felmondtuk, s közben kiderült, maradt még tanulnivalónk. Meg kell tanulnunk a játékvezetőkkel együttműködni. Csak remélhettük, hogy a tananyag utolsó betűjének elsajátítása után csillagos ötöst érdemlünk majd...

Folyt. köv.

Ami az idei magyar bajnokság csúcsmérkőzése, az valószínűleg kevesek álma volt. Az első meccs tapasztalataiból láthattuk, hogy keserédes rájátszás lesz ez. Pécs-Pécs párharc - de miért is kellett ennek így lennie? Mert, ahelyett, hogy összefogva egy irányba húznánk a szekeret, két táborra szakadtunk. És ez a kenyértörés fájdalmas volt edzőknek, játékosoknak, szurkolóknak egyaránt. Sajnos az első, egymáshoz közelítő lépéseket, a legnehezebbeket, vagy kényszerek alatt, vagy a jövő ígéretétől elvakulva illetve dacból nem tettük meg. Ehelyett egymásnak estünk, mocskolódtunk, szitkozódtunk, bánkódtunk, belehaltunk. De "a film forog tovább", túl kellett lépnünk az első nehézségeken, hiszen nyakunkon volt a következő derbi. Majd a harmadik, a negyedik, és az ötödik. És minden újabb meccs előtt azt fontolgattuk, ezúttal vajon ki lesz a nyertes. Lehet-e egyáltalán ennek a párharcnak nyertese? A csata a mérkőzés lefújásának pillanatában mindig eldőlt, de mi a helyzet a háborúval? Az élet, úgy tűnik igazságot szolgáltatott.

A Pécs-Pécs párharcot a Pécs nyerte. Az a csapat, amelyik a szezon elejétől erőn felül, komoly nehézségekkel szembesülve kitartóan küzdött, harcolt, meccselt a győzelemért és a létjogosultságért. Mert minden fórumon "mostohagyerekként" bajai, komlói jelzőkkel illették, és mert minden pécsi játéklehetőségtől megfosztották. De volt egy hajtómotorja, egy ikon, a "pécsi pálya közepén", akit Iványi Dalmának hívnak. Az Ő neve, kitartása, lelkesedése és nem utolsó sorban sportemberi nagysága komoly erőt képviselt, ami végül győzelemre vezette a csapatot. Mert az alázat, a kitartás és a kemény munka babért aratott. Társakra, követőkre és segítőkre találva igazi egységgé kovácsolódott a CSAPAT, a STÁB és a SZURKOLÓK. Sok állomást érintve száguldott a 424 a bajnokság hullámvasútján, míg végül befutott a végállomásra. Bajnoki arany lett a PINKK jutalma, és a magyar női kosárlabda legjobbja, IVÁNYI DALMA jól megérdemelt 10. bajnoki címmel koronázta meg sportpályafutását.

Pécs pedig vesztett. Hosszú évekig eredményes és sikeres csapata eltűnt, a Lauber több ezres nézőközönsége párszáznyira zsugorodott, a nemzetközi szereplésből Közép-európai Liga lett. A város, amely a kosárlabda egyik hazai fellegvára, két csapat között őrlődik. Egyik, amelyiket támogatott, a véghajrában alulmaradt. A másik, amelyiket tiltott, és soha el nem ismert, a véghajrában bizonyított.

A szezonnak vége, a jövő felé kell tekintenünk. Hogyan tovább magyar bajnokság, hogyan tovább nemzetközi porond? Vajon győz-e a kemény munkára épülő eredményesség, és lesz-e régi dicsőség? A kitartás, a szorgalom, az összetartás és az elkötelezettség megmutatta, hogy mire képes a csapat. A cél és az irány adott, a pálya nyílt. Csak robogni kell tovább a megkezdett úton. A szezon zárása elegendő energiákat szabadított fel a folytatáshoz. A csapat, a stáb és a szurkolótábor között kialakult egység pedig minden kétséget kizáróan egy hosszú távú elkötelezettség a jövő iránt. Remélhetőleg a jövő is elkötelezett irántunk. Ehhez csak az kell, hogy amit MI együtt megélünk, az az érték, amit együtt létrehoztunk az látható, szerethető és támogatható legyen kívülről is. Mert erre az értékre érdemes építeni, mert ez az érték már több, mint egy kosárcsapat. Ez az érték a pin(k)k színnek is új értelmet adott. Aki kitart mellettünk, már megtalálta magában azt a pin(k)ket, ami büszkeséget, erőt, szenvedély jelenti.

Pécs város női kosárlabdasportja újabb történelmi eseményt vésett be a Magyar kosárlabda nagy történelemkönyvébe. A múlt mérföldkövei: az első vidéki bajnokcsapat, az első 100%-os magyar bajnok, EuroLiga 3. helyezés, sorozatban 7 Magyar Kupa győzelem. 2014-ben: Egy bajnoki döntő. Egy város. Két csapat.

Tartottunk a döntőtől. Ebben az évadban is igazi mumusunk volt a PEAC-Pécs, de ennél sokkal jobban féltünk a pályán kívül eső dolgoktól. De nem volt választásunk. Az élet ismét bebizonyította, hogy Ő a legnagyobb játékos. Az első mérkőzés kezdetére minden vélt és valós sérelem, egymás bosszantása és rágalmazása két éves csúcspontjára ért. A körülmények ismeretében pedig a médiának sem kellett sokáig téma után kutatnia.

A korábbi tapasztalatunk azt mutatta, hogy ha egy mérkőzést jól tudunk elkezdeni, akkor lesz esélyünk a sikerre. Nagyon bíztunk egy jó kezdésben és rémálom lett belőle. 10-0. Hát nem kezdtünk jól. Viszont van még idő, nem dőlhet el ilyen hamar. Lassan elkezdtük mi is a pontgyártást, s bár nem tudtunk közelebb férkőzni, nem hagytuk megtörni magunkat. Félidőben pedig valami történt az öltözőben. Amit már sosem fogunk megtudni, de olyan játékkal rukkoltunk elő, hogy a játékosainkon kívül mindenki csak nézett, aki élt és mozgott a csarnokban. Percek alatt fordult a kocka és a vert helyzetből nyerő helyzetbe tornáztuk magunkat. A nagy játék azonban visszaütött a mérkőzés végére és drámai harcban hosszabbításban maradtunk alul.

Ismét egy mérkőzés, amelyet hagytunk kicsúszni a kezünk közül. A párharc második felvonására az volt a kérdés, nyerhet-e a PINKK? Át tudjuk-e törni a falat, amely a bajnoki címtől elválaszt minket. A falat, amelyet a PEAC-Pécs jelképezett. A költői kérdésünk, hogy a sorozatterhelés következtében eljön-e a holtpont a PEAC játékában? A kérdés megválaszolása helyett a pályára egy még elszántabb PINKK és megalkuvást nem ismerő szurkolók sorakoztak fel a feldobásra.

Folyt. köv.

Életem a kosárlabda. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz idő, amikor nem tudok ott lenni minden hazain. Nem tudom, hány ezer kilométert tettem meg, átutazva fél Európát keresztbe-hosszába, sportsállal a nyakamban. Nem azért, mert fázós vagyok. Hanem mert egy szurkolónak, a kedvenc csapata sálja olyan, mint a szent Grál. Büszkén hirdeti, igen, Én is közéjük tartozom. A sálamat már megbámulták Burges-ban, Prágában, Brnoban, Trutnow-ban. Irigykedtek rá Messina-ban és Vrsac-en. Legyintettek rá Krakkóban, Kassán, Rózsahegyen. El akarták kérni Brnoban és Velencében. De széles kis hazánkban sincs túl sok csarnok, ahol A csoportos csapat játszik, és nem jártam még.

Aztán amikor az ember legkevésbé várná, lecsap a mennydörgős ménkű. Sajnos betegségem folytán, megrövidítettek egy fél lábbal, és jó néhány élménnyel. Januárban még nem sejtettem, hogy nemsokára nem Kassára, hanem még Komlóra sem fogok tudni lejutni. A kórteremben csak néztek, mikor minden nap kisebb-nagyobb csoportok érkeztek meglátogatni. Elmondjam milyen érzés, mikor az ajtóban feltűnik Ni Ko és Ruji? Fontos embernek éreztem magam. Olyannak, aki számít. Az orvosom mosolyogva kérdezte, na mi újság a csapattal? Ohó mondom, fél lábbal már a döntőben vagyunk-mutattam a csonkra. És alig két hónap múlva csakugyan odaértünk.

Már a Miskolc ellen a döntőbe jutás is bravúros volt, mert az éllovast a pályaelőnyét elvéve, oda-vissza verve búcsúztattuk. Pedig az idén, egy igazán erős csapat állt össze jó kerettel és edzővel Diósgyőrben. Ülni a számítógép előtt, és közben, mint egy zombie bámulni a monitort, na ez nem az én világom. Figyelni a stat lapot, és várni a frissítéseket. És igen, ott vagyunk a döntőben! Bárki azt mondja szezonkezdéskor, hogy a csapat a végén az ezüstért játszhat, azonnal belementem volna. De mi már az aranyra pihentünk rá. Mert akkor már érezni lehetett, hogy a PINKK Pécsi 424 valóban olyan erős, mint egy bivaly. A másik ágon még gyűrte egymást a Sopron, és a városi riválisunk. És amikor a párharcból a PEAC került ki győztesen, már tudni lehetett, igazán pikáns kis döntőnek nézünk elébe. Minden meccset közvetít a TV. Ez már mégis csak mozgókép, és nem egy táblázatba rendezett információ sor.

PEAC vs PINKK. Túl sok újat már nem lehet elmondani, hiszen mindkét csapat alaposan megerősödött szezon közben. Mindkettő ügyesen olvassa a másik játékát, és úgy összeállt, mint a feles borsó főzelék. Nem találni rajta rést. Az első meccs előre vetítette, itt kérem kőkemény csata lesz. Iszonyú küzdelem, és izgalom. Hosszabbítás után szoros vereség. A lefújás után, csak meredtem a képernyőre. Sajnáltam, mert közel voltunk a győzelemhez, de tudtuk, hogy Komlón két nap múlva izzani fog a csarnok. Televízióban nézni egy meccset, kicsit olyan, mint a cukrászda kirakata előtt állva, bámulni befelé. Következett két sima meccs és 2:1 oda. Nem sokat adtam volna érte, hogy a helyszínen látni fogom az imádott csapatomat. ill. ellenkezőleg, szinte mindent odaadtam volna érte. Nem tudom van-e isteni gondviselés, de imáim meghallgattattak. Néhány lelkes barátom, szurkolótársam, egyeztetett, szervezkedett, fuvarozott. És mire kettőt szólhattam volna, már a komlói bevezetőn közeledtünk a csarnokhoz. Fontos pillanat, az azonnal látszott, mert Parkolót találni a csarnok közelében, szinte reménytelen vállalkozás volt. Mikor odaértünk, már két perce ment a mérkőzés. Amíg egyik ámulatból a másikba estem, felcipeltek kerekes székestől a lépcsőn, és már gurultunk is befelé az öltöző folyosón át a játékos kijáró felé. A folyosón már hallani lehetett a tomboló szurkolókat. Olyan hangulat volt a csarnokban, hogy beleborzongtam, miközben potyogtak a könnyeim. Azt hiszem ez volt életem egyik legtökéletesebb estéje. Oda állhattunk, ahova csak akartunk. A biztonsági emberek segítettek, a barátaim pedig úgy üdvözöltek, mintha egy rég nem látott családtag tért volna haza egy hosszú útról. Csodálatos játékkal nyert a csapat, és a végén összeborulva megkoronázták számomra az estét. „CSAK MIATTAD LACI! „-kiáltották. Tudtam készíttetni néhány közös képet is kedvenc játékosaimmal. 2:2 és ha aznap este meg kellett volna halnom, azt sem bánom.

Négy meccs után egyenlő, és mi győzni megyünk Pécsre. Esős pénteki nap volt, de egy kis eső aznap senkit nem tarthatott otthon. A Lauber zsúfolásig megtelt. A küzdőtérről felnézve a lelátóra, a régi nagy meccsek hangulatát idézte. PINKK-be borult a lelátó, és igazán felemelő érzés volt látni, hogy mennyien szeretik ezt a csapatot. A meccs alatt több volt a küzdelem, és az izgalom, mint a pont. Hol egyik vezetett, hol a másik. Óriási hangzavar, és ismét jó volt szurkolónak lenni a Lauberben. Teltek a percek, és igazolódni látszott oly sokak álma. Bajnok lehet a 424. Vezetünk és rohamosan közeleg a meccs vége. Alig várjuk, miközben zokog is a szívünk, mert egy csodálatos játékos pályafutás most ér véget, és kezdődik el egy másik szálon. Iványi Dalma skandálja a PINKK-es ezerfejű. Virág és csokieső a győző tiszteletére. Levágott háló és pezsgő, arany a nyakakban, és a szívekben. Ünnepelni kellene, és ünnepel a csarnok, de Ruji és Györgyusz már a reklám paravánt, és az asztalokat bontja, hogy betoljon a csapathoz a pályára. Boldog vagyok és sosem tudom meghálálni, mert még itt visszhangzik a szívemben BAJNOK CSAPAT, BAJNOK CSAPAT! ..........és ott voltam!

A sporttörténelem során először vágott neki a miskolci csapat az első helyről a rájátszásnak, ez a tény pedig elég volt arra, hogy újra szép számú közönség gyűljön össze az elődöntő első mérkőzésére. Maroknyi szurkolónk utazott el Miskolcra, de ennél lényegesen többen voltak, akik az online közvetítést szurkolták végig. Az első félidőben bár próbáltunk lépést tartani, mégis jelentős, kilenc pontos hátrányba kerültünk. Izzott a csarnok, s nekünk ebben a közegben talpra kellett állni.

...és talpra álltunk. Mi lehet a titok, ami fordulatot okozott? Vajon a csapat és szurkolói hite és őrülete? A mindenáron győzni akarás? Lehet otthon négy fal között teljes harci díszben szurkolni egy eredményjelző előtt? Emlékszel? Te is ezt tetted. S mindez eljutott egy távoli pályára. Mert a sikert közösen akartuk. Tiszta szívből. Dalma pedig ismét csodát tesz a pályán és a triplája megpecsételi a DVTK sorsát, a PINKK pedig behúzza az első meccset (62-53).

Az őrület fokozódott, hiszen két nap múlva már hazai pályán fogadtuk a Diósgyőrt. A másik ágon eközben a Sopron egy kiütéses győzelemmel érkezett Pécsre, a papírforma pedig a címvédő sikerét vetítette előre. Komlón kiváló hangulat és telt ház várta a csapatokat. Tudtuk, hogy nincs javítási lehetőség, hiába lenne esetleg egy harmadik mérkőzés. Ezt párharcot most kell eldönteni. A közönség pedig bénítólag hatott… a csapatunkra. A vendégek - mit sem törődve a külvilággal – ontották a pontokat és egyszerűen nem hittük el, hogy már 12 pont a hátrányunk a 10. percben. Mégis szurkolunk teli-torokból. De ez még nem elég. Emeljük a hangerőt, a pályán pedig Amber Holt brillírozik. Ki tudja mennyit bírtak a falak, de a 15-0-s rohanás közben biztos, hogy tértágító hatása volt a PINKK tábornak. Félidőben már orrhosszal előrébb jártunk és mivel lendületünk a folytatásban is megmaradt, nem volt kérdéses hogy a PINKK egy határozott dobbantós lépéssel lépi át a döntőbe vezető kapu küszöbét (70-54).

A lefújás pillanatában karneváli hangulat uralkodott a komlói Sportközpontban és lélekben már a Sopron ellen készültünk. A PEAC azonban óriási csatában Pécsen egyenlített, majd bravúros győzelemmel búcsúztatta a címvédőt. Ezzel létrejött a bajnoki döntőnek az a párosítása, amire év elején senki nem gondolt és amire az elődöntők után senki sem szeretett gondolni...

Folyt. köv.

Most, hogy a szezon befejeződött, szeretnék szívből jövő köszönetet mondani szurkolóinknak azért a feltétel nélküli támogatásért, amit csapatunk minden tagja kapott az idény során. Kialakult egy jellegzetes PINKK tulajdonság, amely egyesíti a PINKK tábort. Harc, szenvedély, és energia. Ez a hármas pillér, amelyet együtt építettünk, identitásunk szimbólumává vált. Az idény során sokszor megfeledkeztünk róluk, de szurkolóink segítségével feljavultunk, ahogy közeledett a szezon befejezése. Ti, a szurkolóink mindig képviseltétek ezt a hármas egységet, és így ezek a jelszavak mindig ott lobogtak harci zászlónkon. Nincs még egy olyan szurkolótábor Magyarországon, mint Ti. Nincs elég szó megköszönni azt a támogatást, amit Tőletek kaptunk. A segítségetek nélkül lehetetlen lett volna elérni mindazt, amit megvalósítottunk. Szeretném még egyszer megköszönni azt az energiát, lelkesedést és intenzitást, amit minden örömujjongással, tapsviharral és ugrálással közvetítettetek. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Szeretnék köszönetet mondani minden egyes játékosoknak is, aki bármilyen módon hozzájárult a bajnokság megnyeréséhez. Köszönöm Janka Mincikovának, Aulani Sinclairnek, Tijana Ajdukovicnak és Lengyel Dalmának, azoknak a játékosoknak, akik velünk kezdték a szezont, de különböző személyes okok miatt a távozás mellett döntöttek. És nagy-nagy köszönet illeti Daph Kennedyt, Katona Szidit, Amber Holtot, Adamecz Lillát, Luci Pascuat, Louella Tomlinsont, Őri Györgyit, Győri Dórit és Kucsora Rekát a csapatért végzett munkájukért és az erőfeszítéseikért. Szeretném külön kiemelni azt az öt magyar játékost, akik az elmúlt két szezont végigdolgozták velem. Velük egy bronz és egy aranyérmet nyertünk. Szívből jövő külön köszönet Ruják Nórának, Erős Fruzsinak, Kováts Nórának, Sarok Nikinek és Iványi Dalmának. És a legjobbakat mindenkinek! Mi vagyunk a legnagyobbak! Hajrá PINKK!!!! És remélem, hamarosan újra találkozunk.

A bajnokság középszakaszát az elvárásoknak megfelelően vereség nélkül teljesítettük. Meglepetésre azonban a PEAC-Pécs két vereséget is elkönyvelhetett ebben a szakaszban, így a friss kupagyőztes helyett a DVTK örülhetett a rájátszás legjobb rajtpozíciójának.

A bajnoki sorrend alapján elkészült a rájátszás menetrendje, ahol a bajnoki döntőhöz vezető út első állomásán a Győr, a második állomásán pedig DVTK csapata várt minket. A győri együttes gyengüléséről szóló hírekkel kapcsolatban az éberségünket kellett megőriznünk. Számos példát ismerünk arra, hogy nehéz helyzetben egy csapat lényegesen jobb teljesítményre is képes. Az első mérkőzést pedig ennek megfelelően komolyan vettük. A harmadik negyed derekára közel 20 ponttal vezetett a PINKK, az ezt követő taktikailag pihentető szakaszban azonban pillanatok alatt visszaérkezett a Győr a mérkőzésbe. A felzárkózás viszont felemésztette a vendégcsapat erejét és az utolsó negyed jó játékával végül nagyarányú győzelmet arattunk (78-52).

A párharc második felvonására már úgy készültünk, hogy nekünk is két győzelemmel kell továbbjutnunk a negyeddöntőből, mert az idei rájátszásban öt azonos képességű csapat indult a bajnoki címért, s ebből hárman könnyed mérkőzéseken át juthattak be az elődöntőbe. A győri találkozón magabiztos játékkal és a jó rotációnak köszönhetően energia- megtakarítással szállítottuk a győzelmet és léptünk be legjobb négy közé (61-44).

Újra elődöntőben vagyunk, de idén nem lehet ez a végállomás. Mi már tudtuk azt, ami nem volt hivatalos. Iványi Dalmának ez az utolsó szezonja. Döntőt akarunk játszani. Döntőt KELL játszani.

Folyt. köv.

Jó érzés visszagondolni a döntőre. Jó érzés kimondani, hogy magyar bajnok a PINKK Pécsi 424. Jó érzés tudni, hogy mindez már sporttörténelem.

A bajnoki szezonban igazi hullámvasúton utaztunk. A Sopronban aratott 1 pontos sikerről úgy gondoltuk, hogy megadja az alaphangot az évadra. Néhány héttel később pedig már azt számolgattuk, hogy vajon melyik mérkőzésen tudunk nyerni. A szurkolók megüzenték a Csapatnak, hogy haragszanak. Elsősorban nem Rájuk, hanem Értük. Újra meg kellett tanulnunk járni.

A szezon derekán átalakult csapatunk. S a csapat által mutatott játék elkezdte a fejlődés jeleit mutatni. A Közép-európai Ligában végül a 6. helyen végeztünk, azonban a sorozat vége felé közeledve egyre inkább éreztük, hogy ebben a formájában a Ligának nem sok sportértéke van. Elsősorban azért, mert a szlovák és magyar bajnokság szempontjából, a nemzetközi mérkőzéseknek nem volt valódi tétje. Ez pedig végül rányomta a bélyegét a sorozatra. Az Európa Kupa szereplésünk egyértelműen csalódás volt. A Közép-európai Ligával tarkított menetrend csapatunk számára túl soknak bizonyult. Az energiánk ehhez a meneteléshez kevés volt.

A magyar bajnoki középszakasz már a megújult csapat összecsiszolása jegyében telt. A honi pontvadászatra a 4. helyen fordultunk, s egyértelmű feladat volt, hogy 10/10-es mutatót kell ebben a szakaszban elérnünk. Az alsóházból érkező Győr elleni mérkőzések kulcsfontosságúak voltak a folytatás szempontjából, hiszen előre borítékolható volt, hogy a Győrrel fogjuk kezdeni a bajnoki rájátszást. A Győrben aratott néhány pontos siker már jelezte, hogy jó úton járunk. S akkor jött a kupadöntő...

A győri siker kapcsán magabiztosan és bizakodva tekintettünk az előttünk álló kupahétvégére. Nagyon készültünk és nagyon szerettünk volna nyerni. Mindannyian. Nem sikerült. Ez pedig nagyon fájó pontja volt a szezonunknak. Minden lehetőség adott volt és nem tudtunk élni vele. Nyakunkon volt a rájátszás és egy vereség sosem jön jókor, de a kupakudarc még erősebbé tette azt az érzést, amit úgy hívunk: Csakazértis!

Folyt. köv.