Tabellák
Kiemelt támogatóink

Támogatóink
Jegyek, bérletek
Facebook
Elérhetőségek
Hírek

Fél lábbal a döntőben

2014. 05. 19.

Életem a kosárlabda. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz idő, amikor nem tudok ott lenni minden hazain. Nem tudom, hány ezer kilométert tettem meg, átutazva fél Európát keresztbe-hosszába, sportsállal a nyakamban. Nem azért, mert fázós vagyok. Hanem mert egy szurkolónak, a kedvenc csapata sálja olyan, mint a szent Grál. Büszkén hirdeti, igen, Én is közéjük tartozom. A sálamat már megbámulták Burges-ban, Prágában, Brnoban, Trutnow-ban. Irigykedtek rá Messina-ban és Vrsac-en. Legyintettek rá Krakkóban, Kassán, Rózsahegyen. El akarták kérni Brnoban és Velencében. De széles kis hazánkban sincs túl sok csarnok, ahol A csoportos csapat játszik, és nem jártam még.
Aztán amikor az ember legkevésbé várná, lecsap a mennydörgős ménkű. Sajnos betegségem folytán, megrövidítettek egy fél lábbal, és jó néhány élménnyel. Januárban még nem sejtettem, hogy nemsokára nem Kassára, hanem még Komlóra sem fogok tudni lejutni. A kórteremben csak néztek, mikor minden nap kisebb-nagyobb csoportok érkeztek meglátogatni. Elmondjam milyen érzés, mikor az ajtóban feltűnik Ni Ko és Ruji? Fontos embernek éreztem magam. Olyannak, aki számít. Az orvosom mosolyogva kérdezte, na mi újság a csapattal? Ohó mondom, fél lábbal már a döntőben vagyunk-mutattam a csonkra. És alig két hónap múlva csakugyan odaértünk.
Már a Miskolc ellen a döntőbe jutás is bravúros volt, mert az éllovast a pályaelőnyét elvéve, oda-vissza verve búcsúztattuk. Pedig az idén, egy igazán erős csapat állt össze jó kerettel és edzővel Diósgyőrben. Ülni a számítógép előtt, és közben, mint egy zombie bámulni a monitort, na ez nem az én világom. Figyelni a stat lapot, és várni a frissítéseket. És igen, ott vagyunk a döntőben! Bárki azt mondja szezonkezdéskor, hogy a csapat a végén az ezüstért játszhat, azonnal belementem volna. De mi már az aranyra pihentünk rá. Mert akkor már érezni lehetett, hogy a PINKK Pécsi 424 valóban olyan erős, mint egy bivaly. A másik ágon még gyűrte egymást a Sopron, és a városi riválisunk. És amikor a párharcból a PEAC került ki győztesen, már tudni lehetett, igazán pikáns kis döntőnek nézünk elébe. Minden meccset közvetít a TV. Ez már mégis csak mozgókép, és nem egy táblázatba rendezett információ sor.
PEAC vs PINKK. Túl sok újat már nem lehet elmondani, hiszen mindkét csapat alaposan megerősödött szezon közben. Mindkettő ügyesen olvassa a másik játékát, és úgy összeállt, mint a feles borsó főzelék. Nem találni rajta rést. Az első meccs előre vetítette, itt kérem kőkemény csata lesz. Iszonyú küzdelem, és izgalom. Hosszabbítás után szoros vereség. A lefújás után, csak meredtem a képernyőre. Sajnáltam, mert közel voltunk a győzelemhez, de tudtuk, hogy Komlón két nap múlva izzani fog a csarnok. Televízióban nézni egy meccset, kicsit olyan, mint a cukrászda kirakata előtt állva, bámulni befelé. Következett két sima meccs és 2:1 oda. Nem sokat adtam volna érte, hogy a helyszínen látni fogom az imádott csapatomat. ill. ellenkezőleg, szinte mindent odaadtam volna érte. Nem tudom van-e isteni gondviselés, de imáim meghallgattattak. Néhány lelkes barátom, szurkolótársam, egyeztetett, szervezkedett, fuvarozott. És mire kettőt szólhattam volna, már a komlói bevezetőn közeledtünk a csarnokhoz. Fontos pillanat, az azonnal látszott, mert Parkolót találni a csarnok közelében, szinte reménytelen vállalkozás volt. Mikor odaértünk, már két perce ment a mérkőzés. Amíg egyik ámulatból a másikba estem, felcipeltek kerekes székestől a lépcsőn, és már gurultunk is befelé az öltöző folyosón át a játékos kijáró felé. A folyosón már hallani lehetett a tomboló szurkolókat. Olyan hangulat volt a csarnokban, hogy beleborzongtam, miközben potyogtak a könnyeim. Azt hiszem ez volt életem egyik legtökéletesebb estéje. Oda állhattunk, ahova csak akartunk. A biztonsági emberek segítettek, a barátaim pedig úgy üdvözöltek, mintha egy rég nem látott családtag tért volna haza egy hosszú útról. Csodálatos játékkal nyert a csapat, és a végén összeborulva megkoronázták számomra az estét. „CSAK MIATTAD LACI! „-kiáltották. Tudtam készíttetni néhány közös képet is kedvenc játékosaimmal. 2:2 és ha aznap este meg kellett volna halnom, azt sem bánom.
Négy meccs után egyenlő, és mi győzni megyünk Pécsre. Esős pénteki nap volt, de egy kis eső aznap senkit nem tarthatott otthon. A Lauber zsúfolásig megtelt. A küzdőtérről felnézve a lelátóra, a régi nagy meccsek hangulatát idézte. PINKK-be borult a lelátó, és igazán felemelő érzés volt látni, hogy mennyien szeretik ezt a csapatot. A meccs alatt több volt a küzdelem, és az izgalom, mint a pont. Hol egyik vezetett, hol a másik. Óriási hangzavar, és ismét jó volt szurkolónak lenni a Lauberben. Teltek a percek, és igazolódni látszott oly sokak álma. Bajnok lehet a 424. Vezetünk és rohamosan közeleg a meccs vége. Alig várjuk, miközben zokog is a szívünk, mert egy csodálatos játékos pályafutás most ér véget, és kezdődik el egy másik szálon. Iványi Dalma skandálja a PINKK-es ezerfejű. Virág és csokieső a győző tiszteletére. Levágott háló és pezsgő, arany a nyakakban, és a szívekben. Ünnepelni kellene, és ünnepel a csarnok, de Ruji és Györgyusz már a reklám paravánt, és az asztalokat bontja, hogy betoljon a csapathoz a pályára. Boldog vagyok és sosem tudom meghálálni, mert még itt visszhangzik a szívemben BAJNOK CSAPAT, BAJNOK CSAPAT! ..........és ott voltam!