Tabellák
Kiemelt támogatóink

Támogatóink
Jegyek, bérletek
Facebook
Elérhetőségek
Hírek

Amber Holt szerződtetésével véglegessé vált a PINKK Pécsi 424 2013/2014-es kerete.

2014. 02. 27.

A 28 éves, 183 cm magas 3-4 poszton bevethető játékos nem ismeretlen a magyar közönség előtt.
Karrierjét a Meadowcreek HS-ban kezdte, ahol 19.1 pontot dobott, 7 lepattanót szedett és 4.5 asszisztot osztott ki mérkőzésenként. Utána a Délkelet-Illinois Főiskolára ment, ahol két szezont töltött, 20.2 pont,10.9 lepattanó, 4.5 gólpassz volt az átlaga. 2006-2008-ig a Közép-Tennessee Állami Egyetem csapatában szerepelt és a 2007/2008-as szezonban 27.4 pontos átlagával az egész egyetemi bajnokság legeredményesebb játékosa volt.
2008-ban mutatkozott be a WNBA-ben, a Connecticut Sun majd később a Tulsa Shock csapatában szerepelve 140 játszott mérkőzést tudhat magáénak. Európában a Sopron csapatában játszott először, 2008-2013 között 3 és fél szezont töltött ott, ezalatt 3 Magyar bajnoki és 2 Magyar kupa aranyat nyert. Légióskodott Lengyelországban és Izraelben is, valamint 2014 januárjáig Dél-Koreában, ahonnan csapatunkhoz érkezik.
Roberto Hernández vezetőedző: Nagyon örülök Amber Holt szerződtetésének. Ő egy kiváló játékos, nagyon hasznos csapatember, akinek az érkezésével ideálissá vált a PINKK szerkezete. Nem akartuk mindenképpen betölteni a negyedik légiós helyet a csapatnál, mivel az utóbbi hetekben rendkívül elégedettek voltunk a lányok hozzáállásával, munkájával és teljesítményével. Amber Koreából való távozása után számára megfelelő edzés és játék lehetőséget keresett a WNBA rajtjáig. Mivel a magyar bajnokságban és a kupában is a szezon java még hátra van, nagyon sok nehéz mérkőzés vár csapatunkra, ezért nem mentünk el a lehetőség mellett. A magyar kosárlabda közeg és Amber Holt jól ismerik egymást, a játékos beilleszkedése nem jelenthet problémát.