Már egy hete csak az aranyra gondolok mindíg, meg-megállva

Jó érzés visszagondolni a döntőre. Jó érzés kimondani, hogy magyar bajnok a PINKK Pécsi 424. Jó érzés tudni, hogy mindez már sporttörténelem.

A bajnoki szezonban igazi hullámvasúton utaztunk. A Sopronban aratott 1 pontos sikerről úgy gondoltuk, hogy megadja az alaphangot az évadra. Néhány héttel később pedig már azt számolgattuk, hogy vajon melyik mérkőzésen tudunk nyerni. A szurkolók megüzenték a Csapatnak, hogy haragszanak. Elsősorban nem Rájuk, hanem Értük. Újra meg kellett tanulnunk járni.

A szezon derekán átalakult csapatunk. S a csapat által mutatott játék elkezdte a fejlődés jeleit mutatni. A Közép-európai Ligában végül a 6. helyen végeztünk, azonban a sorozat vége felé közeledve egyre inkább éreztük, hogy ebben a formájában a Ligának nem sok sportértéke van. Elsősorban azért, mert a szlovák és magyar bajnokság szempontjából, a nemzetközi mérkőzéseknek nem volt valódi tétje. Ez pedig végül rányomta a bélyegét a sorozatra. Az Európa Kupa szereplésünk egyértelműen csalódás volt. A Közép-európai Ligával tarkított menetrend csapatunk számára túl soknak bizonyult. Az energiánk ehhez a meneteléshez kevés volt.

A magyar bajnoki középszakasz már a megújult csapat összecsiszolása jegyében telt. A honi pontvadászatra a 4. helyen fordultunk, s egyértelmű feladat volt, hogy 10/10-es mutatót kell ebben a szakaszban elérnünk. Az alsóházból érkező Győr elleni mérkőzések kulcsfontosságúak voltak a folytatás szempontjából, hiszen előre borítékolható volt, hogy a Győrrel fogjuk kezdeni a bajnoki rájátszást. A Győrben aratott néhány pontos siker már jelezte, hogy jó úton járunk. S akkor jött a kupadöntő...

A győri siker kapcsán magabiztosan és bizakodva tekintettünk az előttünk álló kupahétvégére. Nagyon készültünk és nagyon szerettünk volna nyerni. Mindannyian. Nem sikerült. Ez pedig nagyon fájó pontja volt a szezonunknak. Minden lehetőség adott volt és nem tudtunk élni vele. Nyakunkon volt a rájátszás és egy vereség sosem jön jókor, de a kupakudarc még erősebbé tette azt az érzést, amit úgy hívunk: Csakazértis!

Folyt. köv.